És tényleg én mostam utánad a kádat.. ráadásul még a hős is én voltam. Legalább magamnak.

Véres kézzel ülök itt és csak a jóisten és én tudjuk, hogy miért. Látva, adózva az emlékeknek, az elmulasztott lehetőségeknek, józanul,megbocsájtva, könnyedén.

Nem akarok többé ülni, ha élhetek is.

A jót is el kell fogadni. El kell tudnunk mondani magunknak, hogy kaptunk jót is. Hogy lesz olyan, hogy ezeket nem fogjuk megkapni. Másféle jókat viszont igen. Igenis kaphatunk másféle jót! A döntés már csak abban áll, hogy felállítsuk a prioritásunkat és valamit valamiért alapon merjünk továbbélni.

Hogy nem lehet mindig gyűlölettel akarva elválni és hagyni a jót lebegni. Előbbit el kell engedni, utóbbit lerántani magunk mellé, létjogosultságot adni neki a múltunkban, jelenünkben... bepakolni a hátizsákba és továbbállni.

Höh..de bölcs voltam ma.