/

Megalkudhatsz. Lehetsz te a megalkuvó, a mindent elnéző, lenyelő, a felnőtt, a felelősségteljes, az erős, a kettőtök helyetti. Aztán ráébredhetsz sokadjára, hogy hiába a látszólagos béke, belül szétszakadsz. Nem aludhatsz meg magaddal. Kell, hogy elbaszás, szétbaszás, megbaszás legyen, erővel, akarattal, önzetlen önzéssel, tisztelettel és megbecsüléssel. A mindent elsöprő. A langyos érzelmek nem az én területem. És már azt sem mondhatom, hogy kell a külső megerősítés. Nem kell. Az a Valaki kell, aki. Aki. Aki mellett lehetek gyenge és döntésképtelen, aki láncra basz, megfojt, de éppen csak addig, hogy utolsó lélegzetvételemet neki ajánlva élve hagyjon magamnak és neki. Hogy kössön magához és mocskos vigyorral az arcán mondja, hogy mehetek a saját utamon. Akarjon. Mindent. Mindenkit. Lépje át a közös határunkat és szeressen. Élni. Hagyni. Elmenni. Akarni. Meg/el/szét.